A konyhatervezés kezdete

Ma már sokan, akik ezt megtehetik, szinte természetesnek veszik, hogy konyhájuk kialakítását egyedileg saját 
igényeikhez igazítsák. Sokáig azonban a konyhák, csak minimális mértékben voltak képesek kiszolgálni használóik 
igényeit és tulajdonképpen olyanról, hogy konyhatervezés, csak a 20. század elejétől beszélhetünk.

Az első „konyha tervezőnek” az amerikai Christine Fredericks tekinthető, kinek hitvallása a következő volt: 
„a konyhát használója köré kell tervezni”, vagyis a konyha van annak használójáért és nem fordítva. 
Kutatásai során megfigyelte, hogy a konyhai berendezések megfelelő elhelyezése nagyban befolyásolja azt, 
hogy mennyire egyszerű, vagy éppen nehéz a konyhai feladatok elvégzése. Ő tehát a konyha megtervezését tudományos 
alapokra helyezte és megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a konyhai berendezések és eszközök 
megfelelő elrendezése akár 50 %-al is csökkentheti a konyhai munkafolyamatok hosszát.

Európában a konyhatervezés szintén a 20-as években jelent meg, mégpedig a nagyütemű frankfurti városfejlesztésnek 
köszönhetően. Hogy egy település városfejlesztése és a konyhatervezés fejlődése hogyan függ össze? 
A 20-as évek közepén Frankfurtban jelentősen felgyorsult az urbanizáció folyamata és a vidékről 
betelepülő lakosok számára megfelelő számú lakóingatlant kellett biztosítani, ezért a városvezetés hatalmas, 
új lakóövezetek létesítését rendelte el. Ezen épületek egységes, központi tervek alapján készültek, melyek előírták,
hogy minden lakásnak rendelkezni kell egy 6,5 m2 alapterületű főzőhelyiséggel, mely 
kicsit mérete ellenére a lehető legpraktikusabban kell hogy kiszolgálja a konyhai feladatok elvégzését.

Ezen apró méretű konyha szabvány berendezésével az osztrák belsőépítészt, 
Margarete Schütte-Lihotzkyt bízták meg. A feladat korántsem volt könnyű, hiszen munkáját nem csak a konyha kicsi 
alapterülete nehezítette meg, hanem a főépítésztől, Ernst May-től, kapott utasítás is, miszerint a szabvány 
konyha praktikus legyen, de kivitelezése a lehető legolcsóbban legyen megoldható. Az osztrák belsőépítész hölgy 
azonban tökéletesen eleget tett a kérésnek és valóban egy olyan konyhát alakított ki, ami praktikusan használja 
ki az adott teret, ám kivitelezése mégis költséghatékony.

A konyhapultot az ablak elé helyezte el, a tűzhelyet és a mosogatót pedig egymással szembe, a két szemközti falra. 
A falra beépített bútorok kerültek rengeteg polccal és fiókkal, melyekben az evőeszközöktől a szemetesládáig szinte 
minden konyhai kelléknek jutott hely, sőt a konyha közepére még egy forgó ülőlappal ellátott szék is került, 
így szinte minden konyhai feladatot akár ülve is el lehetett végezni. A Frankfurti konyhamodell a második 
világháborút követően aztán egész Európában és a tengerentúlon is egy alap belsőépítészeti standardé vált, 
persze csak elrendezésében, hiszen a frankfurti modell erősen magán viselte a 20-30-as évek művészeti irányvonalának, a Bauhausnak, a jegyeit. Bár az alap,
standard elrendezés megmaradt, de az 50-es évektől a konyhák elkezdtek színesedni és a lakozott, festett fa elemek 
helyét más anyagok váltották fel, mint a műanyag, a gumi, az üveg, vagy éppen a rozsdamentes acél.

A Frankfurti konyhamodell olyan jelentőséggel bírt a konyhatervezés világában, hogy nem csak egyszerűen ezen 
modell vált a nyugati országok konyha-design egységesítésének alapjává, hanem a mai konyhákból jól ismert 
készülékek és berendezések elődjeinek méretezését is ezen modellhez igazították.